A frappáns kis címen nem töprengtem túl sokat, megnyílt a böngésző és már szaladt is ki belőlem. A móka hegyek után most ismét belovagoltam unalom völgybe, amit nem jól viselek. Az,hogy megint egy kis zűrbe kerültünk (amit igyekszek ignorálni) és hogy munkát azt nem találok, az nem unalom, hanem depresszióba völgybe visz, úgyhogy inkább erőltetem az előbbit (és struccként verem a fejem a betonba). Szóval a bizonyítvány osztás után már már úgy tűnt, hogy gyáva népség nem is ünnepel, de végülis a krémmel mégis elmentünk egyet koccintani - határozottan nagyon szerettem azt az estét Robin,Erika,Péter és Dorottya társaságában. Még a hét szombaton egy kerti partin is hivatalos voltam Nikivel- az a hétvégém lényegében nem szólt másról, minthogy ültem a diófa alatt egész nap és kolbászt ettem, amit Mátyás sütögetett; ott is éccakáztunk a diófa alatt édesen, öten. Egy hét chill után pedig Robinkénál sütögettünk -ugyanaz az ötös, a többiek még mindig nem voltak vállalkozó szelleműek- de a budaörsi botrányos éjszakai közlekedés és az elfogyott itóka miatt onnan végülis a fél 1-es busszal elpattantunk. Én így is csak reggel fél 5re értem haza, ugyanis Móriczon még beültünk egyre (amiből kettő lett). A silány beszámoló pedig a lustaság eredménye. De ami mostanság zavar, sok egyéb mellett, az a hajszínem. Már harmadsszorra festem lilára, de valahogy mintha futna le a festék a hajamról. Egy hajmosás után már megint világosodik, és csak a liftben tűnik lilának. Márpedig nem akarok most vörös lenni. De persze nem ez a first world problem
