I SEE STARS

dsfdsfsdfsdf

Sokszor határoztam úgy, hogy folytatom a blogolást, szóval ezektől a felesleges köröktől magamat is és másokat is megkímélek most. The situation is elkezdtem dolgozni az oskola befejezése után, momentán olvasószerkesztőként tevékenykedem, és mikor végre becsukhatom a word-öt, nagyon örülök, hogy végre elkászálhatok játszani vagy a Harry Potter körül fangirlködni. A hétvégéim általában csak e körül a tárgy körül forognak, mivel ilyenkor van egy kicsit több időm ujjongani. (Vasárnap az RTL Klub-on lesz látható a félvér herceg, így a magán mozim most elmarad, úgyhogy majd nagy képernyőn élvezem, ugyanis Severus Snape is my eternal prince.) Annyit tudok ígérni, ha épp nem csömörlöttem meg a TE CILA és pizzai ferdetoronytól, akkor felkukkantok ide megosztani apró szösszeneteimet. Prepare yourself.

 

A frappáns kis címen nem töprengtem túl sokat, megnyílt a böngésző és már szaladt is ki belőlem. A móka hegyek után most ismét belovagoltam unalom völgybe, amit nem jól viselek. Az,hogy megint egy kis zűrbe kerültünk (amit igyekszek ignorálni) és hogy munkát azt nem találok, az nem unalom, hanem depresszióba völgybe visz, úgyhogy inkább erőltetem az előbbit (és struccként verem a fejem a betonba). Szóval a bizonyítvány osztás után már már úgy tűnt, hogy gyáva népség nem is ünnepel, de végülis a krémmel mégis elmentünk egyet koccintani - határozottan nagyon szerettem azt az estét Robin,Erika,Péter és Dorottya társaságában. Még a hét szombaton egy kerti partin is hivatalos voltam Nikivel- az a hétvégém lényegében nem szólt másról, minthogy ültem a diófa alatt egész nap és kolbászt ettem, amit Mátyás sütögetett; ott is éccakáztunk a diófa alatt édesen, öten. Egy hét chill után pedig Robinkénál sütögettünk -ugyanaz az ötös, a többiek még mindig nem voltak vállalkozó szelleműek- de a budaörsi botrányos éjszakai közlekedés és az elfogyott itóka miatt onnan végülis a fél 1-es busszal elpattantunk. Én így is csak reggel fél 5re értem haza, ugyanis Móriczon még beültünk egyre (amiből kettő lett). A silány beszámoló pedig a lustaság eredménye. De ami mostanság zavar, sok egyéb mellett, az a hajszínem. Már harmadsszorra festem lilára, de valahogy mintha futna le a festék a hajamról. Egy hajmosás után már megint világosodik, és csak a liftben tűnik lilának. Márpedig nem akarok most vörös lenni. De persze nem ez a first world problem

 

 

 

 

 

Korábban szándékoztam írni, de a meleg (és az ezzel járó vergődés) keresztül húzta számításaim. Kedd-szerdán lezajlottak a szóbilik is - kikaptuk a legjobb vizsgázó időt. Nincs is jobb mint a lángoló aszfalton caplatni a kis ünneplő ruciba, a hévpótló busz pedig igazán csak hab a tortán volt (majdnem hal a tortánt írtam- istenem) Kedden útközben is többszörös rosszul lettem, a fotósvizsga alatt pedig 3x éreztem úgy, hogy "mondjad csak cimbora, de én mindjárt felpattanok erről a székről úgy suttyomban". De végülis nem pattantam fel és nem is piszkítottam oda (meg máshova se) Aznap este míg verejtékemben fürdőztem, tűnődtem is rajta, hogyan szedem össze a helyzethez szükséges indulatot, hogy másnap is megtegyem ezt a trippet; és reggel is erősen ezen gondolkodtam-de aztán szerencsére normalizálódott helyzetem. Mivel szeretek előre pofátlankodni, így én 9:30 fele kb. végeztem is az első két védéssel; hiába, mert ott kellett szobroznom így is 17-ig, úgyhogy másból se állt a nap, csak ingáztunk a jégkamrára hűtött terem és a cigi spot között. Félelmetesen nyomorult voltam a védés alatt, sőt, az egész két nap alatt csak makogtam mint a majom, de végeredményében így is 87%-os lett a bizonyítványom - amit majd jövőhét szerdán kézhez is kapok. Amúgy Amsi táncol az idegeimen még mindig.

De hogy az előző bejegyzésben megpendített rajongásról és depresszióról is szót ejtsek. Egy ideje Twitteren való trollkodással csiszolgatom angol tudásom (vagy éppen amortizálom le) éshát sikerült belefutnom Amsi-ba. Amsi, mert As Michael Says It - de ezt ugye amikor 140 karakter áll a rendelkezésünkre, nem írjuk ki. Szóval elkedtem figyelni Amsi barátunkat - mindenkit figyelünk aki közli, hogy "Én vagyok Michael Jackson és élek". Van belőlük egy pár, egyet letiltatsz twitterről, másnap jön helyette két új Michael Jackson. Legalább 10 Michael Jacksonnal beszélgettem az elmúlt hónapban. De az a helyzet, hogy ez az Amsi makacs módon marad - dacára próbálkozásainknak, így már fel is adtam a reportolgatást, nem segít. Minden MJ megszemélyesítő azonnal törlődik twitterről, amikor elterjed a hír, de ő marad. Pedig az összes közül ő a leg... a "furcsa" jelző sem fedi teljesen, amit gondolok. Szóval ez az Amsi nagyon érdekes dolgokat tudott írni ( Conrad Murrayről, a kölykökről- nem is az övék stb.) de mostanság leginkább csak a telepatikus kommunikációval sokkolja a becses publikumot. Namost ennek az a lényege, hogy mindig kiválaszt a hívők közül 4-5 embert, kér tőlük egy fényeképet magukról és 2 kérdést - amire ő telepatikusan válaszol; mi pedig olvashatjuk a résztvevők élménybeszámolóit. Két csoport van: az egyik örjöng hogy "takarodj, te nem vagy MJ" a másik brigád pedig "nagyon szeretünk". Én középen állok és kiváncsiskodom, de Amsi közelébe nem olyan egyszerű beférkőzni. Három reagálást sikerült eddig kihúznom belőle.

 

És most, hogy bemutattam Amsit, rágyújthatok a régi nótára, mi ez a "depresszió". Tegnap volt 7 éve, hogy MJ-t minden vádpont alól felmentették, és someone elküldte nekem ezt a videót. Érthetetlen módon depresszióba zuhantam tőle. Valószínűleg azért, mert eszembe jutott mindaz, ami hiányzik. Voltak anno nekem is ilyen élményeim, ugyan mi csak a Shygys-t követtük, de anno tele volt az életem pörgéssel, kombinálással, élménnyel és a többi. És időről-időre előtör bennem ez a fullasztó érzés, hogy az élet elmegy mellettem, az én életem pedig nemcsak unalmas, szürke és érdektelen, de értelmetlen is.

 

Mostanság nagyon érdekes hangulatban vagyok: a rajongás, a depresszió és az idegesség váltakozik bennem; ma még az alvás se ment. A rajongás oka - surprise - MJ. (Michael Jackson ha tán nem lenne egyértelmű) A depresszió oka egy nyeletnyit kapcsolódik az előbb említetthez, az idegesség pedig a Számalk zsenialitásához (totális inkopetenciájához) fűződik. Hol is kezdjem? Jövőhéten ilyenkor már túlleszek a szakdoli védésen és egyéb nyalánkságokon - márha eljutok odáig. Ugyanis történt egy kisebb mallőr a fotós szakdolgozatommal kapcsolatban. Amikor anno elmentem kötettni a dolgozatokat, nagykegyesen megírták, hogy a fotós munkákat nem szükséges nyomtatni/előhívatni, elég ha CD-n mellékeljük a dolgozatokkal együtt. Ezen meg is lepődtünk, hiszen a SZVK-ban kerek-perec le volt írva, hogy kell. Dehát az ember ilyenkor nem a rendeletekre hagyatkozik és kezd önálló akcióba, hanem az intézmény utasításait követi.  Aztán persze a szóbeli vizsga előtt 2 héttel megkaptunk, hogy nagyon sürgősen nyomtassuk ki a képeket. Namost ezt a levelet ugyan leltároztam, de nem tudtam azonnal cselekedni anyagi okokból, és valahogy kicsúszott a fejemből a megadott - szükséges - kép méret (ami a 13x18 cm lett volna). Magától értetődően sikerült rossz szériát leadnom, amire meg is kaptam hogy siessek újra előhívatni, mert a rossz méret miatt visszadobták. Csakhogy ebben a felszólító levélben hibás adatokat kaptam...

"A 20 képből álló sorozatod visszadobták, mert nem a megfelelő méretben adtad le. Minimum 9*13-asnak kell lennie mindnek, de egyik sem felel meg ennek. Szerintem gyorsan hívasd elő újra vagy nyomtasd ki fotópapírra, mert így a vizsgán sem fognak átengedni." Az hajítsa rám az első követ, aki emlékezett volna rá, hogy 3 héttel ezelőtti levélben 13x18-as méret volt megadva-hát én se emlékeztem. Ami pláne nem csoda, ha ismerjük a számokhoz fűződő kínos kapcsolatomat. Nem tudok számokat megjegyezni-sajnálom.

Szóval előhívattam a képeket újra, a levélben megadott 9x13-as verzióban, bekeccsöltem őket a szakadó esőbe (tocsogott a zoknim a vízben, ugyanis beázott a cipőm) majd másnap megint jött a levél: ez se jó! És ekkor kezdtem utána böngészni, hogy ugyan mi az agyád kínja nem jó a képekkel, hát 9x13-ast kértél, én meg azt vittem- mikor rábukkantam az eredeti levélre és megvilágosodtam. Én legalább megvilágosodtam, a szakfelelős akivel leveleztem azután se tette, miután leírtam, hogy apró kommunikációs hiba történt. Természetesen nem áll módomban többször előhívatni zseniális fotóimat, úgyhogy most lebeg fejem felett demoklész karja, hogy bemegyek kedden és rövidtávon kipenderítenek. Izgalmas lesz.

Őszintén már nem is fárasztom magam a mentegetőzéssel, hogy miért nem írok. Az utóbbi hónapokban egyszerűen elmúlt a közlési vágyam, s olyan sok közlendőm amúgy sincs. Elvagyok a magam kis világában, twitter & tumblr az új játszóterem, s most, hogy a napokban sikeresen frissítettem a telefonom firmwirejét, már telefonon is előszeretettel játszogatok. Bújom ismét Claudius császár életét, és igazából minden nap igyekszem mindere időt fordítani, amit szeretek - a tanulás mellett, ami roppant nehezen megy, pedig roppant egyszerű. Csak én vagyok elhangolódva. Jún.19-20, és ezen is túlvagyok. Szóval minden nagyobb prioritást élvez, mint az írás.

Őszintén halálosan kezdem unni, hogy megbízhatatlan emberekkel vagyok körülvéve, akik állandóan segget csinálnak abból a gyönyörű,édes, drága szájukból. Egyáltalán az ilyen minek keres meg? Én nem tudom ez hogy működik,de nálam olyan magától értetődő módon, hogyha megkeresek valakit, mert szeretnék vele találkozni, akkor szoktam is (jééé) maximum nagyon ritkán nem, amikor valami vis maior oknál fogna nem tudok eleget tenni ennek. De ugye, a normális emberek ilyenkor is szólnak- mert a másik nem egy élettelen báb, aki nem számít. Ennek dacára csupa nem normálissal vagyok körülvéve, akik számára ez nem magától értetődő, s nincs is ezzel baj, de ne engem terheljenek a jövőben az idétlen fantazmagóriáikkal, mert nem érdekel. Se időm, se kedvem nincs az ilyen idióta játékokhoz, elvégre felnőtt emberek lennénk. Pont.

Néha elgondolkozom rajta, hogy miért? Miért van az, hogy néha tele vagyok élettel és pörögnék, de senki se akar pörögni velem. Aztán pedig nem akarok pörögni, hanem egyszerűen pörgök mint a búgócsiga, mert pörögni kell, és megfeszített tempóban élek, és hirtelen egyszerre mindenki velem akar pörögni. Olyannyira egyszerre, hogy mindenki ma hívott fel/írt rám, és mind engem akart. Engem. Ma. Most. Hetek-hónapok lazán elmentek, hogy senki rám se bagózott pedig én telepatikusan marhára magamra akartam vonzani a figyelmet (bárki figyelmét) de senkinél se sikerült. Most ilyesmi eszembe se jut, mert tele vagyok dologgal, erre eszébe jutok mindenkinek. És egyszerre. Furcsa.

Ma. Fotózás. Nem vagyok fotómodell, csak a fényekkel játszottunk,nekem kéne ugyanis tudni fotózni. Csakhogy nem kerültem hozzá egy jottányival sem közelebb. :) (Katt a képre a nagyobb méretért.)

Őszintén szólva akkora nyomás van rajtam, hogy egyre többször kapok dührohamot aminek hajtépés a vége, és ficánkol a torkom a 'leszarom' kiordítása. Kezdek ilyen lélektelen robot lenni.

...Kiszakadt,kiszakadt, de aztán a munka és Jackson gyorsan befoltozta a lyukat a zsákon. Tulajdonképpen azon napjaim, amikor nem melózom, lényegében 80%-ban Michael Jacksonról szólnak. Vele kelek, vele fekszem, jár az agyam, nézem, olvasok, fordítok, kutatok. Beszippantott a téma. És nagyon meg is szerettem. Őszintén. 
Amúgymeg...Egyre többet berregek, lassan talán be is röffen a motor. De most sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak. Tényleg. (Amíg szakdoga-suli és munka kombó van, aligha várható tőlem épkázláb szösszenet,life is hard and busy.)

Busy days and Jackson mania

fff

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz

fazszszszsz