Aki általában nem a legjobbakat kívánja nekem, azok most csapkodhatják a tenyerüket- én is azt teszem. Ugyanis mulatságos módon megint ugyanabba a szarba tenyereltem bele, noha én már sehova se akartam tenyerelni mert remekül elvoltam magammal. Dehát nem mindig kell akarni, néha mások is fogják a fejünket mikor szarba ütjük orrmányunkat. Szóval ugyanaz a nóta. Egy ideje nem a zavarosban halászok, aztán vágok csodálkozó fejet és szép 'ó' betűket formálok ajkaimmal; most valahogy a depresszióba zuhanó figurák élik aranykorukat. Akikkel pech, de pont rosszkor találkoztam. És bennem nincs hiba-ugye. The first problem az az, hogy remekül elvagyok a világomban. De tényleg. Aztán jön valaki, meg orrontok valami jót, kezdek fészkelődni, beindulni... és még mielőtt bármi is történt volna, vége szakad. És most is... élem az életem, csinálom a dolgom, erre idejön és nemhogy megkavarta az állóvizet, hanem egyenesen beleszart a tóba.
A hét kérdése pedig : Az emberek miért nem akarnak boldogok lenni?
Míg én foggal-körömmel harcolok, hogy jobb legyen, és állandóan keresem azt, amitől jobb lesz, addig azt veszem észre, hogy a legtöbb ember pedig éppen azzal küzd, hogy nehogy jó legyen neki-ha csak egy kicsit, egy icipicit is. Dehát tudjuk, aki nem akarja hogy segítsenek neki, azon az Isten se tud. Én viszont próbálok magamon, úgyhogy engem egy kicsit meg lehetne most taszajtani.
One kind word, one full hug while you pressed me to your chest and held me tight, would have been like the sun on my heart for a thousand years. What is it in me you hate so much? I would butcher the whole world if you would only love me..
Commodus, Commodus...
