I SEE STARS

Egész kétségbeejtő módon azon kaptam magam, hogy nem tudok írni. Nem tudok. Eltűnt az a képességem,hogy a legjelentéktelenebb dolgokról is cifra posztokat rittyentsek. Ez a kisebb baj. Mit veszt a világ, ha apró cseprő szösszenetekről nem kap díszes csomagolásban hírt. A nagyobb baj az,hogy jelentékeny dolgokról sem tudok írni. Gyakorlatilag hónapok óta nem jelentkezem semmilyen fórumon, ami persze nem azt jelenti,hogy ez idő alatt egy hermetikusan elzárt szobában leledztem és nem ért semmi input. I'm a writer, nothing more, ha ez se vagyok...akkor mi? Így tökéletesen kétségbeejtenek  az iskolai feladatok is,mint például a május végén esedékes riportfilmem felvétele, a múzeum fakultációra elkészítendő bemutatóm és az olyan gyakorlatok műfajismeret órára mint az 'írjunk egy hírt és egy tudósítást a hét egy eseményéről'. Arról se tudok írni,amit érzek,pedig ez mindig a legkönnyebb séma volt. Tulajdonképpen soha semmi másról nem pofáztam, mint az érzéseimről és az ebből fakadó gondolatokról, de hogy nekem gondolatom legyen másról is?! Fel nem foghatom mi bajom. Talán az,hogy túl beszűköltem... Optikám fókuszát tökéletesen a gengszterekre na meg agyzsibbasztó (tényleg az,de szeretem) Mafia Warsra szűkítettem, tjah, és vergődésemre a férfiak végett. Végett, no iszen, még ha miattuk vergődnék,talán írni is tudnék; de még vergődni se tudok miattuk. Franc essen belé, azért én sem vagyok szikla. És kapuzárási pánikom is van, ha közröhej tárgya is vagyok.