A vágy.

Nem meglepő módon,bár nő vagyok,azért szikla,vagy kőtömb én se, noha hatványozottan jobban tűröm a fizikai érintkezés hiányát, mint a férfiak általában. Pont. Természetesen fontos az érintés,az érzékiség, az ölelés,de nem okvetlen tartom magam a vágyak emberének-persze folyton vágyok (erre-arra-amarra) de ez leginkább megmarad szellemi síkon,s-ahogy végig pislantunk életemen- nem igen bontakozik ki a fizikain. A hétköznapokban apró hőfokon rezgek,s kivételes esetekben bújik csak elő belőlem ez az ominózus tomboló szenvedély-keveseknek sikerül ezt elérnie.

Az Eón.

Folyton és örökösen újrakezdek,újjászületek,és mindig keresek valamit. ("Nem tudom hová igyekszem,de oda határozottan megyek.")  A fejlődni, tágulni vágyó emberekkel ez mind így van. Ha pedig magamtól nem moccanok,az élet mindig gondoskodik,hogy mocorogjak.

A diadalszekér.

Ténylegesen örökké küzdök,legtöbbször magammal,kevésszer a világgal- bár az utóbbival kényelmesebb lenne,az a könnyebb. Hisz az ember önmagának hatalmas ellenfele. Egy egy ütközet megnyerése- legyen az olyan apróság,hogy túlléptem a korlátaimon, leküzdöttem ideiglenesen a félelmeimet,és 'hősiesen' helytálltam (példának okáért mikor érettségiztem,nem ugrottam ki a padból hanem a fenekemen maradtam és megcsináltam,pediglen olyan pánikrohamot kaptam hogy... hogy.)-utólag mindig gyönyörrel töltenek el és határozottan büszke vagyok magamra.
A helyem pedig nagyon keresem,s mint Ledniczky tanárúrral beszéltük,remélem meg is találom, különben nekem végem mint a botnak.

Most pedig roham tempóban megyek és nyalom be a politológiát,17 órakkor lesz a temetésem.