I SEE STARS

Az állatvilág hímjei sokkal impozánsabbak mint a nőstények. A hím oroszlán olyan a pompás sörényével mint egy reneszánsz fejedelem és mellette a nősténye,mint egy izmos, lestrapált mosónő. Hatalmas,mesebeli koronát viselnek a szarvasbikák,s milyen kopott kis fejecskéjük van sovány,kis termetű nejüknek. A pesti utcán ez pont fordítva van. Manapság a férfiaknak semmiféle csomagolásra nincs szükségük,hogy eladják magukat. Szürkék,szakadtak,jelentéktelenek. Ha elegáns férfit látsz az utcán, biztos lehetsz,hogy bankban dolgozik,vagy valami üzleti tárgyalásról jön. "Csak úgy" ritkán szedi össze magát egy férfi. Ezalatt azt értem,hogy önmaga miatt. Vagy mondjuk egy nő miatt. Nekünk jók ők így is,topisan. Nem kell sörény,agancs,színes farktoll, taréj,nem kell kihívó és vonzó megjelenés. A zömmel szép,ápolt és jelentékeny nőnemű lény között sok az ápolatlan, nem szép és jelentéktelen hím. A külső mindig a belső tükre. És az utca képe,az emberek arca,ruhája és külső megjelenése ezt a férfifölényt,ezt a régóta tartó felborult helyzetet tükrözi. Ezek nem csak külső,de belső tulajdonságok is. A "Mindegy ,hogy nézek ki,kívül" egy másik,riasztó lemondást is takar: "Mindegy, milyen vagyok belül." Nem kell ápoltnak,csinosnak lennem-de bátornak, nemesnek, jónak, megbízhatónak, bölcsnek, lelkileg erősnek, jellemesnek, derűsnek sem.Régen egy férfi szexepiljéhez olyan imponáló erények is tartoztak, mint a bátorság,a hősiesség, a bölcsesség. Ma már nem. Egy új BMW,bankbetét és nem kell hurcolnom magamon a súlyos agancsomat és a meleg sörényemet, elhullathatom a tarka kakastollaimat. Jó leszek ezeknek kopaszon, szürkén,sunyin, elhízva,testi és lelki szexepil nélkül is. Kevés a jelentékeny arcú férfi. Kevés a tiszta szem, a nemes arcvonás,a tiszta homlok,a sugárzó, nyílt tekintet. A férfiak között sok a kopasz páva, a gyáva oroszlán és az elhízott, szarvatlan szarvasbika- és még több az olyan,aki értékét nem a lelkében hordja, nem is a testén-arcán,hanem valahol kívül: tárgyakban, pozíciókban. Ha meghalljuk a szót, hogy érték,nem a szívünkre,nem a fejünkre,hanem az új kocsinkra vagy hitelkártyánkra gondolunk. A nők valahol érzik,vagy tudják még,hogy a test nemcsak a "lélek ruhája",nemcsak a szexus kívánatos, vonzó mágnese,hanem a Lélek műalkotása. Nincs olyan mama,aki ne mosdatná, fürdetné és színes ruhácskákkal ne díszítené fel kisbabája pucér kis testét. Ez nem csupán ösztön, nem is hiúság, hanem egy magas szellemi látásnak emléke, mely nem húst,bőrt,csontot,izmot,körmöt és hajat lát a testben,és az arcban nemcsak egy eleven,síró-nevető csontkoponyát- hanem alkotást,a Lélek mágikus művét, melyért esztétikailag felelős. Az állatokat s a virágokat az Isten öltözteti- az embert önmagának kellene. Az arc és a szemek festését minden magas kultúra ismerte. "Natúr" még nem kész az ember. Meg is kell szépíteni. Ami az állatoknál a teremtés rejtélyes műve,nálunk a tudatos szellemé. "Magától",vagyis a szellemtől elhagyatva, az ember csak egy csúnya, bűzös, szőrtelen állat. Nem tudjuk már,amit még egy indián vagy egy pápua harcos is tudott, hogy az ember nem másoknak,hanem az istennek festi ki magát. Egy igazi nő akkor is megcsinálja magát,ha nem látja senki. Dédanyám végakarata az volt,hogy fésűt kért az éjszakás nővértől. És utolsó,végső erőfeszítésével megfésülte hosszú, ezüst fehér haját. Nem lehetett könnyű,mert a derekáig ért,és alig tudott mozogni már. De megfésülte,és kontyba is fonta. Nem másoknak. Nem is magának. Istennek.