Holnap ilyenkor már nem itt fogok ülni,hanem slattyogok épp Nikiék elé... hogy induljunk a pokol hetedik bugyrába. Félre értés ne essék, nem magától az érettségitől félek. Ki fél az érettségitől? Az csak egy hosszabb vizsga,btw még könnyebb is,mint egy sima vizsga,mert ez utóbbin nekem kell mindent a saját kis kút főmből elő varázsolni,de itt akkora mankókat adnak,hogy még null tudással is lazán megírja az ember legalább egy kettesre,ha tud olvasni (márpedig az emberek így középiskola 4.-ben bőven tudnak olvasni.) Ó szóval én roppant prózai okokból eszem a kefét. Ez most nem is az én szellemi képességeim összecsapás az oktatási rendszerrel, hanem az én félelmeim ütközete magammal. Most egymásnak fognak feszülni egy véres élet-halál küzdelemben,s kiderül,ki marad talpon. Én vagyok e az erősebb vagy ő? És most drámailag fokoztam a hangulatot. Amúgy tényleg félek. Amióta pánikos vagyok,nem igazán fekszik a reggel kolbászolok valamerre. Félek, hogy ettől,meg a stressztől nem leszek ura a gondolataimnak,hogy beülök,de majd rögtön úgy pattannék is ki a székből,mintha tüzes vassal sütögetnének.

Viharos tempóban át kéne most programoznom magam. Mi történhet? Semmi. Bemegyek. Megírom. És haza jövök. Ez csak egy emlékezetes móka lesz. Amire...nagyon régóta vártam,s sose hittem volna,hogy eljön ez a perc.