Ma olyan unicum nap van,hogy egy csésze kávé társaságában butolok itt reggel ezen az irdatlan kényelmetlen fa széken,s mindeközben az világosodott meg bennem,mit is utálok én tulajdonképpen a legjobban. Persze,marha sok mindent,de a legjobban a tötyörgést. Mindenben és mindenkiben. Utálom ha tötyörög a játék-a gép. Ha tötyörög a sor,a busz,az előttem sétáló. És utálom ha tötyörgünk az életbe. Az nem baj ha nehéz. Nehéz,az a dolga,ritka az amikor nem nehéz. Ez természetes. De attól,hogy e mellé még tötyörgünk is,az egy érthetetlen külön teher. Még jó,hogy az én családom a tötyörgés koronázatlan császári familiája.
[Nekem minden most kell,de ráér azonnal is.]