Olvasgattam blogokat két kezdődő hüppögés közben,amit végülis sikerült visszafojtani, találtam olyat is,ahol hüppögnek szakítás után.. s arra gondoltam,hogy de szar ez. Tulajdonképpen ha így vissza gondolok vagy meglátom a képét vagy felhív mondjuk Zoli, semmit se érzek. Teljesen idegen érzés,és felidézhetetlen,egykor mennyire szerettem és mennyit bőgtem érte. Nem is értem. Igen,mert elmúlik. De azért.. azért ha vissza gondolok milyen év-másfél volt utána,azért még mindig olyan pofát vágok,mint aki citromba harapott. Azért az utólag se mókás,s nem tetszik könnyűnek. Az kutya nehéz volt.. tyühh.. aztán sírtam pár napot egy Mikiért is,mert csuda mód kicsellózott velem, de röpke dolog volt,így csak napokra ríkatott meg. Aztán két hétig pityeregtem egy Sanyi után,mert az volt azért egy fél év együtt,de ott inkább dühömben bőgtem és cirkuszoltam,s már az első egyedül töltött nap után leltároztam naplómban hogy nagy tehertől szabadultam meg (de azért fáj) Egy-egy ilyen után mindig azt mondom,soha többet. Nem hinném,hogy szándékosan,de jó sokáig egyedül maradok, lassan-lassan kezdek magamra találni,kiteljesedem,kerek minden (ha mondjuk nem nézünk olyasmiket hogy pánikroham vagy anyagi gondok) összhang önmagammal,aztán jön valaki,és rögtön szétdúlja a látszólagos harmóniám. Úgy látszik mindig csak látszólagos volt, különben nem tudnák szétdúlni. Ilyenkor pedig jön az önvád,mert sose azt gondolom hogy a másik hülye (pedig az,ez látható) hanem bennem van a hiba. Hülye dolog ez az élet.
2010.01.27. 09:34
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://iseestars.blog.hu/api/trackback/id/tr274994071
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.