2009.10.14. 09:43
A tegnapi Frontin darabokra szedett,pedig csak 1 szemet vettem be. Kb úgy érzem magam,mintha áttivornyáztam volna az éccakát,magamba döntve jó sok bort.A mai randit a kineziológussal meg le kellett mondanom anyagi okok miatt,elvitte a tandíj... A pasival beszéltem,azt mondta,a pénz ne érdekeljen,nem számít,segíteni akarnak.. meg beszélgettünk egy kicsit. Azt mondta,nem vagyok eléggé büszke arra,amit megcsinálok. Nem értékelem,pedig kéne. S tényleg,igazából nem vonok glóriát a fejem fölé,mert "igen,megcsináltam" hisz normális ember mértékkel mérem,az én nem normális valómat. Igaz,ez másnak természetes. Nekem nem az. Mégis megcsináltam. Becsülnöm kéne,hogy meg tudtam tenni,pedig fel is adhattam volna. Nehéz. Unok már erősnek lenni. Olyan nagyon jó lenne,ha végre mindez természetes számba menne,ha nem okozna gondot alapvető dolgok megtétele. A külső bajokkal elvagyok.. Előbb-utóbb rájöttem,hogy életemnek minden csapása sorsszerű. Nehéz-de természetes. Halál,betegség,öregség mindig volt és lesz is. Aki embernek születik tudja ezt,s ha nehezen is,de megtanul együtt élni ezekkel a bajokkal,mert ezek "normális" bajok. De az,hogy olyanok vagyunk,amilyenek,az nem normális,az egy feldolgozhatatlan és érthetetlen külön teher.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://iseestars.blog.hu/api/trackback/id/tr524993999
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.