A szállítmány,a foglyok és a marsall szekérkaravánja Samsevo falvában álltak meg. A tábortűznél csoportba verődtek az emberek. Pierre odament az egyik tűzhöz,evett egy kis sült lóhúst, hagyatt feküdt a tűz mellett,és mindjárt elaludt. Ugyanúgy aludt,mint Mozsajszkban,a borogyinói csata után. A valóság eseményei egybeolvadtak az álommal,és valaki- ő maga volt-e vagy más?- megint gondolatokat sugalmazott neki,ugyanazokat amelyeket Mozsajszkban hallott.
"Az élet minden. Az élet az Isten. Minden változik,minden mozog,és ez a mozgás az Isten. És amíg van élet,megvan az istenségnek,az öntudatnak élvezete is. Az életet szeretni annyit jelent,mint Istent szeretni. A legnehezebb,de a legboldogítóbb dolog;szeretni az életet szenvedéseink, ártatlanul kapott szenvedéseink közepette is."
"Hogy az Isten miért korlátozza magát emberré,azt nem tudom. -mondja Tolsztoj. -Hogy miért formált végtelen és halhatatlan önmagából egy sorsával és sokféle gyengeségével küszködő, halandó Lev Nyikolajevics Tolsztojt,nem tudom,de ez történt."
