Szegény Podmaniczky Frigyes reszketeg kézzel bontogatta esténként a leveleket, s nagy fejcsóválva mondá:
- Hát meg vannak ezsek vesve?
Mindennap felsóhajtott,minden nap temetett.
- Ezs is kiment, azs is kiment.
..Egyszer aztán a nyáron egy tömegben mentek ki vagy tizenöten, az öregúr lelkéről nagy teher esett le:
- No,hála Istennek! Most már meg vagyunk mentve. Mind elmentek a gyanúsak. Azs egés zsák. Ami megvan, azs már mind príma ember. Csak a Tisza István cikkei alkalmából ugrott ki még néhány klubtag.
- Ó, Istenem -fortyant fel.- Azs a Pista!Valahánysor tollat fog, mindíg kihúzs nekem innen egy embert.
....
De Podmaniczky még nem hiszi el. Előtte hihetetlen, hogy ez a párt valamikor ne legyen. Éppen csak olyan üres locsogás az, mintha azt mondanák, hogy az öreg Duna nem folydogál majd többé az ablakok alatt. Örömmel nézegeti megszokott nyáját,s megkérdezi Nyegrétől:
- Nincs semmi nevezetes?
- Nincsen, kegyelmes uram.
- No, hát jól van- hagyta rá örvendezve, s végig tipeg minden szobán szemlét tartani. Köszönget jobbra-balra,s észrevesz mindenkit. Örül, hogy a Reinerekből még ott van kettő.
- A harmadikat elvitték a haladók- zsörtölődik útközben. - Pedig azs volt a legserencsésebb. Két sorsjegyét húzsták ki egymás után. Most őt magát is kihúzsták innen.
Némelyekkel kezet szorít,némelyeket vállon vereget, Rosenberg láttára megcsóválja fejét:
- Azs a Széll Kálmán, azs a Széll Kálmán már megint mozsog. Minek mozsog?
Drakulics Pált megöleli.
- No, te csak a mienk vagy. Hát csak kártyázzál, kártyázzál. Azs astalok jók. A körték jól égnek még? Nem kell újakat venni?
- Minek már arra a rövid időre, kegyelmes uram- feleli Drakulics.
- Rövid időre? -pattan fel a báró haragosan.- Miket beséls itt bolondokat? Hiszen még fiatal vagy!
- Az igaz,hanem az asztalok bizony öregek és mozognak.
Édesdeden fölnevet.
- Hadd mozsogjanak azs astalok. Azs a fő, hogy a párt ne mozsogjon, és azs nem mozsog. Aki van, azs már mind izsé... hogy is mondjam no.. azs mind szikla.
